skorpió

A SKORPIÓ arra vágyik, hogy a másik lelkét kisajátítsa. Szüksége van a partnere életerejére és lelkierejére, ez ad neki elegendő erőt a léthez. Ezért úgy viselkedik a párkapcsolatban, mint egy megszálló. Létrehoz egy nagyszabású tervet a társával való közös életéről. Ez olyan csábító, hogy a másik örömmel vállalja a részvételt benne és közben észre sem veszi, hogy ezzel szinte lemondott a saját életéről. A Skorpiónál fontos szerepet játszik a szerelemben mind a testi, mind az érzelmi oldal. A jel kettőssége az erotikában is megmutatkozik, hol lángolóan szenvedélyes, hol depresszióba zuhan. A kalandokat nem hagyja ki, ha megtalálta élete párját, akkor sem képes lemondani a flörtökről. Nem igazán hűséges típus, de a társától elvárja, hogy az legyen. A büszkesége nem tudja elviselni, hogy a birtokolt társ ne csak az övé legyen. A Skorpió jegyűeket nehéz meghódítani, mivel ők szeretik kinézni maguknak a zsákmányt és elvárásaik is magasak. Nehéz természete miatt kevesen tartanak ki mellette hosszú ideig, de ő nem is vágyik erre. Általában elég későn találja meg élete párját.

A Skorpió kapcsolata más jegyekkel

Kos ♥ Skorpió
Reménytelen, szinte kibékíthetetlen kapcsolat. Feltűnően nem illetek össze, mások a módszereitek, különböző az értékrendetek, mindenről ellentétesek gondolkodtok. Te rejtegeted az érzéseidet, de minden egyes szóra emlékszel, amit kaptál, és vissza is adod azokat kamatostul, akár jó, akár rossz.  Szegény párod szinte képtelen a te kiszámíthatatlan, csavaros eszeddel megbirkózni. Ő többnyire nyílt lapokkal játszik, míg te szeretsz a háttérből szurkálódni és nagyon könnyen megsértődsz a szerinted nyers modora miatt. Való igaz, hogy hamar méregbe gurul, főleg, ha nem tud kiigazodni rajtad. Kölcsönösen tartatok egymás haragjától. Próbálj meg nyíltabb és őszintébb lenni a pároddal, bármennyire is nehezedre esik, akkor talán ő is hajlandó lesz kissé finomítani a stílusán. Be kell látnotok, hogy szükséges némi kompromisszumot kötnötök, ha már képtelenek vagytok elszakadni egymástól. Az egymás iránt érzett erős testi vonzalmatok nem biztos, hogy hosszú távon elégnek bizonyul majd a kapcsolat fenntartásához.

Bika ♥ Skorpió
Eseménydús, szenvedélyes kapcsolat. Ti aztán igazán szeretitek az érzéki élvezeteket. De  amíg a párod őszintén vállalja is ezt, te hajlamos vagy eltitkolni a kéjvágyadat még saját magad előtt is. Bármennyire is szeretnél a pároddal ágyba bújni, folyton kéreted magad, nem mered a vágyadat nyíltan bevallani. Úgy teszel mintha nem akarnád, pedig ez az egyetlen amire igazán vágysz. Veszekedtek, kibékültök, imádjátok egymást, aztán a következő percben megint kibírhatatlannak tartjátok a másikat. Érzékeny, féltékeny emberek vagytok mindketten, nehéz bármit is eltitkolnotok egymás előtt. Éppen ezért meg se próbálj hazudni a párodnak mert úgyis kiszedi belőled az igazságot, erre remek trükkjei vannak. Bármennyire is nehéz közös nevezőre jutnotok, ez a kapcsolat rendkívül izgalmas és inspiráló, érdemes harcolni érte.

Ikrek ♥ Skorpió
Értelmetlen, céltalan kapcsolat. Lehet, hogy első látásra megnyerőnek találod társadat, hiszen szellemes és sokoldalú ember, de hamar rá kell jönnöd, hogy a barátságos modor valójában zárkózottságot takar. Bonyolult és kiismerhetetlen még neked is. Nem tűri, ha irányítani próbálod, képtelen vagy bármiben is korlátozni. Hozzád képest fegyelmezetlen, és fütyül a megállapodásokra. Ez téged rettenetesen ki tud hozni a sodrodból, és előbb-utóbb belátod, hogy ez a kapcsolat nem vezet sehova. Szinte lehetetlen közös pontot találnotok. A társad csupa élet, csupa beszéd és kapcsolat, te pedig ezeknek éppen az ellenkezőjét képviseled. Ha mindezek ellenére mégis ragaszkodtok egymáshoz, akkor te próbálj egy kicsit felvenni az ő tempójából, neki meg nem ártana lassítani. Ki tudja? Vannak még csodák. Hátha nektek sikerül.

Rák ♥ Skorpió
Ellentmondásos kapcsolat. Sok hasonlóság van bennetek. Fogékonyak vagytok mindketten a lélek szépségeire, a művészetre, a természet csodáira. Szükségetek van a családi háttér biztonságára, a meghitt, meleg otthonra, amiről mindketten nagy odaadással gondoskodtok. Mégsem jöttök ki jól. Társadat gyanakvóvá teszi az örökös titkolózásod, és nyaggatni kezd, amivel kihoz sodrodból, és ilyenkor halálos sebeket ejtesz az ő sérülékeny lelkén. Bár igaz, hogy ő is szeret titkolózni, a nyíltság neki sem az erőssége. A ti szerelmetek könnyen átfordulhat ellenségeskedésbe és kölcsönös vádaskodásba. Vigyázzatok, ne sértegessétek, ne bántsátok meg egymást, lehetőleg sem okkal, sem ok nélkül. Azt keressétek a másikban ami közös és ne azt ami elválaszt benneteket. Ne támadj folyton amikor védekezned kellene, hiszen a párod rendkívül érzékeny a gúnyos megjegyzéseidre, kiváltképp ha a családját és a felmenőit sértegeted.

Oroszlán ♥ Skorpió
Érdekes, feszültségekkel teli kapcsolat. Hasonlóak az erőviszonyok és mégsem egyszerű a helyzet. Talán éppen emiatt. A te villámgyors eszeddel egy Oroszlán nem veheti fel a versenyt ez kétségtelen. Tudja ő ezt jól, ezért azzal kompenzál, hogy megpróbál arrogáns és nagyképű lenni, ami egyébként sem esik nehezére. Ettől aztán égnek áll a hajad. Mivel mindketten hiú és becsvágyó emberek vagytok, nehezen tudtok megegyezni a szerepeket illetően. Te semmiképp nem akarsz beállni a csodálói közé, pedig erre vágyna a legjobban. Állandóan marakodtok és versengtek egymással, ami nem tesz túl jót a szerelemnek, de mégis mindkettőtökre inspirálóan hat. A szexben remekül megértitek egymást. Ha nem akarnátok egymást folyton a saját képetekre formálni, és nem vennétek személyes sértésnek, ha valamiről eltérő a véleményetek, akkor ez egy jól működő kapcsolat lehetne.  A feszültség, ami ott vibrál köztetek éppen elég ahhoz, hogy mindig izgalmasnak és érdekesnek  tartsátok egymást.

Szűz ♥ Skorpió
Veszekedős, érdektelen kapcsolat. Igaz ugyan, hogy a Szűz jegyű ember hozzád hasonlóan fegyelmezett és pontos, de a gondolkodása hozzád képest túlságosan racionális és száraz. A hétköznapokban még csak kijönnétek egymással, mivel mindketten pedánsak és megfontoltak vagytok, de az érzelmeket illetően nem tudtok közös nevezőre jutni. Társadból hiányzik az a szenvedély és tűz, amit te mindennél fontosabbnak tartasz. Azonkívül mindketten igen éles nyelvűek vagytok és szerettek szurkálódni, nem törődve azzal, hogy a másiknak ezzel mennyire belegázoltok a lelkébe. Pedig mindketten érzékenyek vagytok bármennyire is igyekeztek ezt titkolni egymás előtt. Párod önbizalomhiányban szenved, te pedig gyakran vagy kiszámíthatatlan és depressziós. Igazán nincs mit egymás szemére vetnetek. Mindketten azért támadtok, azért kötekedtek, mert többet várnátok el magatoktól, és mivel ezt különböző okokból nehéz megvalósítani, egyszerűbbnek, természetesebbnek tűnik a másik hibáztatása, a kötekedés és a vitatkozás. Ha ezeket a nehézségeket le tudjátok küzdeni, nagyszerű kiegészítőivé válhattok egymásnak, éppen a nagy különbségek miatt.

Mérleg ♥ Skorpió
Hiábavaló kapcsolat. A szerelem vak, ezért nehéz lesz belátni, hogy nem vagytok egymáshoz valók. Hiába tűnik vonzónak, több fájdalmat mint örömet okoz ez a kapcsolat. Ti ketten egészen más dolgokban hisztek, mást tartatok fontosnak és értékesnek, nem sok közös vonás van bennetek. Szeretni nagyon tudtok mindketten, de egészen másként. Mivel egyáltalán nem hasonló a szeretetnyilvánításotok, azt hiszitek, hogy a másiké nem is igazi. Te mélyen, magadban éled meg az érzelmeidet és nagyon nehezedre esik kimutatni. A párod mindezt látványosan hangoztatja, neki nem okoz problémát az érzelmi megnyilvánulás. Próbáld meg levetni magadról a páncélt, nem szükséges annyira titkolni az érzéseidet. Van mit tanulnotok egymástól. Te szeretsz a dolgok mélyére ásni, párodat inkább érdeklik a külsőségek, sokat ad mások véleményére. Ez sok feszültség forrása lehet köztetek. Az ágyban viszont a csodálatos erotikus élményekben lehet részetek.

Skorpió ♥ Skorpió
Izgalmas, feszült, békésnek csöppet sem nevezhető kapcsolat. A sok hasonlóságból adódó nehézség ellenére is megmagyarázhatatlanul vonzódtok egymáshoz. Szűnni nem akaró lelki harc folyik köztetek. Állandóan egymás mozdulatait lesitek, egymás gondolatait kutatjátok, nyíltan ugyanis semmi pénzért nem árulnátok el a szándékaitokat. Szerettek titkokat megfejteni, titokzatosan viselkedni, hogy rejtélyesek maradjatok mások számára. Egymás előtt azonban nehéz lesz titkolózni, hiszen a földkerekség legjobb gondolatolvasói vagytok mindketten. Miközben egymást figyelitek, saját magatokat ismeritek meg. Ez az, ami az életben a legnagyobb talány, a legnagyobb felfedezés. Emiatt biztosak lehettek abban, hogy mindig is keresni fogjátok egymás társaságát. A legnehezebb dolog saját magunkat kiismerni, megérteni és elfogadni. Az érzéki, erotikus élményekre mindketten egyformán nyitottak vagytok, tudjátok hogyan szerezzetek örömet a másiknak. Irigylésre méltó lehet a szerelmi életetek, ha egy kicsit megpróbáltok visszavenni az őrjítő féltékenykedéseitekből.

Nyilas ♥ Skorpió
Kiváló kapcsolat. Elismeritek egymás értékeit, jól tudtok együtt harcolni közös dolgokért. Párod jó fellépésű, lenyűgöző szónok, de túl heves ahhoz, hogy a kritikus helyzeteket megfelelően átlássa. Neked azonban éppen ez az erősséged. Felfedni és eltalálni a másik gyenge pontjait. Csak az a gond, hogy ezt a képességedet a partnered ellen is felhasználod, főleg, ha úgy érzed, hogy elhanyagol és nem törődik veled. Szeretnéd, ha kissé lassítana a tempójából és több figyelmet szentelne a te komplikált érzelmi életed kifürkészésére. De társad közel sem olyan bonyolult lelkivilágú mint te, ő szereti magát jól érezni, nem szívesen bajlódik problémás helyzetek megoldásával. Vigyázz ne zárkózz be túlságosan az érzelmeid páncélja mögé, mert még azt hiheti, hogy nem szereted. Te egy okos, magas érzelmi intelligenciával rendelkező ember vagy, nem kapkodod el a dolgokat, a Nyilas viszont lényegesen gyorsabb léptékű nálad.  Ő nem gondolkozik, hanem hisz, és a hite után tesz mindent. Ez az alapvető különbség azonban áthidalható köztetek, ha belátjátok, hogy valójában mindkettőtöknek igaza van. Adjátok össze amit tudtok, és fogadjátok el, hogy a másik is jól gondolkozhat a saját módszereivel. Ha a párod képes nagyobb figyelmet szentelni a lelki vívódásaidra, te pedig megpróbálsz nyitottabbá válni, akkor jó kiegészítő párjai lehettek egymásnak szerelemben és munkában egyaránt.

Bak ♥ Skorpió
Unalmas, színtelen kapcsolat. Képtelenek vagytok egymást megérteni. Neked egy Bak túl merev, szigorú és humortalan. Nincs érzéke a finom dolgokhoz, a lélek rezdüléseihez, a misztikumhoz. Őt a filozófiai vagy tudományos kérdések izgatják, és kineveti az ilyen haszontalanságokat. Ezzel persze rettenetesen felhergel téged, és megpróbálsz bosszút állni rajta. Ezzel azonban nem árt vigyáznod. A partnered még nálad is veszélyesebb, ha haragszik, így mindketten pórul járhattok. Ha elfogadjátok egymás ellentétes tulajdonságait, akkor még akár jól is működhet ez a kapcsolat.  Remekül meg tudnátok tanítani a másiknak azt, ami belőletek hiányzik. Baj csak akkor van, ha társad túlzottan távolságtartó, és emiatt te is kimereszted a fullánkjaidat. Egy végzetes összeveszés után már nem nagyon van esély az újabb felmelegedésre.

Vízöntő ♥ Skorpió
Óvatos, bizalmatlan kapcsolat. Nehezen tudjátok eldönteni az erőviszonyokat. Társad akaratos, befolyásolhatatlan, amit egyrészt tisztelsz, másrészt nem tudsz vele mit kezdeni. Mindketten hajlamosak vagytok arra, hogy eltitkoljátok az érzéseiteket. Az őszinteség gyakorlása ezért fontos feladat lenne számotokra. Te valamiért úgy gondolod, hogy sokkal izgalmasabb vagy a társadnak, ha titokzatoskodsz és nem kötsz mindent az orrára. Azt hiszed ebben rejlik a varázsod. Párod pedig egyszerűen csak azért titkolózik, mert neki a szabadság fontos, és ennek megtartása érdekében hallgat el bizonyos dolgokat előled. Ezt azonban te nehezen tűröd, hiszen már-már mániákusan kutatod mások titkait, rejtegetett dolgait. Ha azt akarod, hogy Vízöntő kedvesed sokáig szeressen, és ne akarjon elmenekülni tőled, akkor úgy kutakodj életének különféle területein, hogy a szabadságvágyát és a szabadságigényét ne sértsd meg. Próbálj megbízni benne, ne féltékenykedj állandóan, engedd őt hosszú pórázra, nem fog visszaélni vele.

Halak ♥ Skorpió
Ez egy kezelhető kapcsolat. Szinte minden szempontból nézve jó páros vagytok. Tudjátok mire gondol a másik, szinte fél szavakból is megértitek egymást. A szerelemben is tökéletes az összhang köztetek. Szívesen játszatok, évődtök egymással, önfeledten adjátok át magatokat a testi élvezeteknek. Némi kis gond azért köztetek is akadhat. Társad számára a testi együttlét csak akkor érdekes, ha szerelmes, és ha biztonságban érzi magát melletted. Ha ezt az érzést nem biztosítod neki, akkor elutasító lesz veled szemben, sőt azt is megtagadhatja tőled, amit annyira szeretsz. Ha növelni akarod a szexuális együttlétek számát a kedveseddel, akkor ne féltékenykedj állandóan. Ne a birtoklási vágy motiváljon, ha meg akarod kapni őt, hanem légy vele kedves, figyelmes és odaadó, bármennyire nehezedre is esik. Partnered félénk, bizonytalan, szinte vágyik arra, hogy megmondd neki, mikor mit tegyen. Ez számodra roppant praktikus, sőt néha már unalmas is. Azért arra  vigyázz, hogy ne légy vele  túlságosan erőszakos, ne élj vissza az erőfölényeddel, ne zsarnokoskodj felette és ne akard mindig, mindenáron a saját akaratodat érvényesíteni. Vedd figyelembe az ő igényeit is, akár testi, akár lelki kielégülésről is legyen szó. Ha ezt nem tartod szem előtt, előfordulhat, hogy társad éktelen hisztizésbe csap, amit te természetesen ki nem állhatsz, és akkor kezdheted elölről a hódítási procedúrát, ha megint egy kis hancúrozásra támad kedved. Te vagy az erősebb, a te kezedben van az irányítás.