oroszlán

Az OROSZLÁN elvárja, hogy felnézzenek rá és csodálják. Ezért hódolókat gyűjt maga köré. Ő mindenkire sugároz, de társának kizárólag ő lehet az egyetlen. Hatalmát erőteljes szexualitásával teremti meg. Könnyen megsértődik, rendkívül büszke és hiú, a kritikát nehezen tűri. Hamar méregbe gurul és ordítozik, de a következő percben úgy tesz, mintha mi sem történt volna. A hízelgésnek viszont soha nem tud ellenállni. Aki Oroszlán társat választ magának, annak fel kell készülnie arra, hogy gyakran lesz egyedül, mert neki mindennél fontosabb a baráti társaság, ahol szerepelhet és ő lehet a középpontban. Imád flörtölni, mindig keresi az új kalandokat. Érzelmileg és anyagilag bőkezű, társának mindent megad, de csak addig, amíg szeretetet, megbecsülést és csodálatot kap cserébe. Ha ezt nem kapja meg, akkor új kapcsolatot után néz, ahol megtalálja, amit keres. Meghódítása igen egyszerű. Legyünk nyíltak és hagyjuk, hogy magáról beszéljen. Tápláljuk egoizmusát, szorítsuk háttérbe saját akaratunkat. Csodáljuk és bókoljunk neki szüntelen.

Az Oroszlán kapcsolata más jegyekkel

Kos ♥ Oroszlán
Viharos, de vonzó kapcsolat. Két rendkívül erős egyéniség találkozása. Sok szempontból rokonszenvesek vagytok egymásnak. Számos dologban azonban homlokegyenest ellenkező nézetet vallotok, és gyakran az is előfordul, hogy ki nem állhatjátok a másikat. Te felháborodsz azon, hogy társad mindig utasítgat, egy Kos pedig attól őrül meg, hogy te folyton parancsolgatsz. Nem érted, mért nem engedelmeskedik neked, mért nem csodál téged ájultan, hiszen te erre méltó vagy. Ez igaz is. Ő is pont ugyanezt gondolja. Csak éppen saját magáról. Ha rájöttök a helyzet fonákságára, és tiszteletben tartjátok egymás egyéniségét, kifejezetten kellemes együttlétre számíthattok. Mindketten vezető szerepet akartok ebben a kapcsolatban, de az egyiknek muszáj lesz engedni. El kell döntenetek végre ki viselje a nadrágot. Két dudás nehezen fér meg egy csárdában. A szexben teljes az összhang közöttetek, mindketten nagy étvágyúak vagytok, de még itt is előfordul, hogy összekaptok azon, ki is irányítson.

Bika ♥ Oroszlán
Erős, szenvedélyes kapcsolat. Remekül kiegészítitek egymást. Egy Bika hihetetlen teherbírású, állhatatos és kitartó, és örömét leli abban, hogy biztosítsa az te látványos életedhez a hátteret. Anyagi kérdésekben ugyan előfordulhat némi nézeteltérés, társad ugyanis borzasztó pazarlásnak tartja fényűzéseidet, de megtalálhatjátok a közös nevezőt. Ebben a kapcsolatban mindketten vezető szerepet akartok magatoknak. Te úgy gondolod, hogy téged illet az irányítás joga, viszont a párod is ugyanezt szeretné. Lehet, hogy te vagy az erőszakosabb, de a Bikát se kell félteni. Ha harcolni kell valamiért, hát ő aztán igazán ennek a mestere. Vajon ki győz? Legjobb lesz, ha megegyeztek, mert egyébként remek párost alkottok ti ketten. Veszekedés helyett inkább csodáljátok egymást kölcsönösen. Csak egy kis kompromisszum kérdése az egész, és meglátjátok, milyen jó lesz. Az élet egyéb területein is sokra vihetitek együtt. A szexről nem is beszélve. Az meg aztán igazán fantasztikusan megy nektek, csodálatos szexuális élményekben van részetek. Elbűvöl téged a Bika partnered érzékisége és találékonysága, és ő is nagyon elégedett a teljesítményeddel.

Ikrek ♥ Oroszlán
Nem túl szerencsés kapcsolat. A legrosszabbat hozzátok ki egymásból, mert alapvetően mindketten önzőek és hiúk vagytok. Te túl linknek és nagyszájúnak tartasz egy Ikreket, társadnak viszont te vagy a beképzelt, és így folyton sértegetitek a másikat. Az Ikrek nem igazán tolerálja a te uralkodni vágyó hajlamaidat. Azt a csodálatot sem kapod meg tőle, ami pedig szerinted téged megilletne. Ha egy társaságban vagytok, mindig azon versengtek, hogy ki a szórakoztatóbb, és féltékenyek lesztek egymás sikereire. Inkább hátráltató, mint egymást segítő ez a kapcsolat. Azt viszont nem lehet rátok fogni, hogy unatkoznátok egymás mellett.

Rák ♥ Oroszlán
Ideális kapcsolat - bár olyanok vagytok, mint a tűz és víz, de talán éppen ezért vonzódtok egymáshoz annyira. Társad rajong érted, szeretettel és figyelmességgel vesz körül. Neked sem ártana néha egy kis energiát fordítani a másikra. Tiszteld őt, és becsüld meg amit tőle kapsz. Hidd el, nem jársz rosszul, kamatostul visszakapod, ha megpróbálsz a kedvében járni. Egy Rák ugyan önzetlen és önfeláldozó, de nagyon érzékeny és sebezhető ember, ezért sok türelmet és törődést kíván. Mutasd ki neki az érzéseidet, ne szégyelld. Attól nem leszel gyengébb, ha megmondod neki, mennyire szereted. Ha feltöltöd őt energiával, azzal te is jól jársz. Hűséges, odaadó társra lelsz benne, aki felnéz rád, csodál téged és elfogadja, hogy tiéd a vezető szerep ebben a kapcsolatban. Te pedig pont erre vágysz.

Oroszlán ♥ Oroszlán
Veszélyes találkozás. Erre mondják, hogy elképelhetetlen kapcsolat. Két dudás egy csárdában nem fér meg egymás mellett. Két erőteljes egyéniség, akik uralkodásra termettek. Állandóan hadakoztok egymással, nagy akaraterőre és önuralomra van szükségetek ahhoz, hogy ne akarjátok a másikat bántani. Ez bizony nem nagyon sikerül nektek. Mindketten irányítani akartok, elsőbbek akartok lenni a másiknál, mindketten fényesebben akartok ragyogni kedveseteknél. Kibírhatatlan számotokra még a gondolata is, hogy valaki a babérjaitokra pályázik. Ez nem egy romantikus, felhőtlen kapcsolat. Szeretet, kedvesség, mindkettőtökben van, képesek is vagytok kifejezni egymás iránt az érzelmeiteket, csak hát ez az örökös versengés, egymás sértegetése, ez bizony előbb-utóbb megöli a szerelmet. Nehéz elképzelni, hogy egymás mellett öregedtek meg. Ha szeretitek egymást akkor hinni kell a csodában.

Szűz ♥ Oroszlán
Szerencsésnek mondható kapcsolat. Egy Szűz embert maradéktalanul szolgálatodba állíthatsz. Társad hűséges és szorgalmas alattvalód lesz, csak egyet nem várhatsz el tőle: hogy mindezt szó nélkül tegye. Ha eltűröd a megjegyzéseit és azt, hogy folyton kiborul a rendetlenséged és a hanyagságod miatt, akkor egy igazán kényelmes és hasznos kapcsolatra számíthatsz. De nem árt az óvatosság. Ha magadra haragítod, jéghideg logikával, tökéletesen szívtelennek mutatkozva képes megfosztani az uralmadtól. Ebben pedig lelkileg tönkremehetsz. Meg kell szoknod, hogy társadat becsülnöd kell, és az sem árt, ha néha megdicséred az igyekezetét, amellyel téged szolgál. Te nagyvonalúan elsiklasz a részletek fölött és észre sem veszed, ha nem stimmel minden állításod tökéletesen egymáshoz. A Szűz viszont mindig mindent kielemez, és ha az állításod a legkisebb mértékben is nem passzol össze, akkor már valótlanságot, vagy direkt rosszindulatú hazugságot feltételez. El kell hitetned vele, hogy ő annyira jó és szeretnivaló, hogy eszed ágában sincs becsapni, nem akarod őt megrövidíteni vagy megcsalni. A boldogság kulcsszava nálatok a bizalom.

Mérleg ♥ Oroszlán
Romantikus, kellemes kapcsolat. Összeillő szerelmespár. A Mérleg szerelme még egy Oroszlán szívét is meg tudja lágyítani. Neked való partner, megvédelmez, körüludvarol. Elegánsan hódol neked, de tudnod kell, hogy behódolni soha nem fog. A Mérlegek nagyon büszke és érzékeny emberek, féltve őrzik függetlenségüket, külön világukat. Ezt nem árt tudomásul venned. Ne akard megkötni és leigázni, hanem elégedj meg azzal amit kapsz, az alattvalókat máshol keresd. Ami megronthatja kettőtök jól működő kapcsolatát, az a sikertelenség. Ha egyikőtök azt gondolja, már nem mennek olyan jól a dolgok, mint régebben, akkor a saját sikertelenség-érzése miatt elkezdi a másikat bántani, ez pedig könnyen a kapcsolat végét jelentheti. Nálatok igazán lényegi kérdés, hogy mennyire tudjátok önmagatokat szeretni, mert éppen annak megfelelően fogtok bánni a másikkal is. Szeressétek egymást, önmagatokat, örüljetek az életnek. Adjatok minél több teret az érzéki élvezeteknek. Legyetek játékosak, önfeledtek, vigyázzatok egymásra egy életen át.

Skorpió ♥ Oroszlán
Kiszámíthatatlan rejtélyes kapcsolat. Vonzódtok egymáshoz, sok a hasonlóság, sok a közös vonás bennetek. Számos kérdésben azonos hullámhosszon vagytok, módszereiteket tekintve azonban mégis nagyon különböztök. Te egy nagystílű, uralkodni vágyó, nyíltan parancsolgató ember vagy, amíg a Skorpió halkan és észrevétlenül éri el azt, amit akar. Nem árt azonban az óvatosság. Hallgass jobban az ösztöneidre, és ne játszadozz felelőtlenül egy Skorpióval, mert hajlamos a bosszúállásra. Fontos lenne, hogy el tudjátok fogadni a párotok másságát. Ha nem akarjátok egymást a saját képetekre formálni, akkor sok öröm forrása lehet ez a kapcsolat. Te nyílt, egyenes és őszinte vagy, párodnak meg szenvedélye a titoktartás, és a mások titkainak kifürkészése. Valószínűleg sokszor nem értitek, miért kell a másiknak úgy cselekednie, ahogyan azt teszi. A Skorpió szerint nem kell mindig mindent mások orrára kötni. Szerinted pedig te is igazán meg tudod szűrni, hogy kinek mit árulj el. Nem érted, hogy a társad milyen alapon vár el őszinteséget tőled, amikor ő maga is mindig titkolózik és mellébeszél. Köztetek mindig ott vibrál valamilyen feszültség, és ez épp elég ahhoz, hogy izgalmasnak tartsátok a másikat. A szexben remekül megértitek egymást, hiszen te igazán nagy játékos vagy, és a párodnak sem kell a szomszédba menni egy kis érzékiségért, feltéve ha éppen nem a depressziós időszakát éli.

Nyilas ♥ Oroszlán
Érdekes, izgalmas kapcsolat. Mindkettőtökre jellemző a jókedv, vidámság és optimizmus. Bár mindketten hajlamosak vagytok az irányító szerep birtoklására, mégis kialakulhat köztetek egy egészséges egyensúly. Társad inkább kezdeményező, amolyan ötletember, amíg te a birodalmad fenntartásával vagy elfoglalva. Remek párost alkottok így ketten, nagy dolgokat tudtok véghezvinni, és ráadásul egyformán rendelkeztek azzal a szerencsés tulajdonsággal, hogy az elvégzett munka gyümölcsét is értékelni tudjátok. A barátság köztetek mindig megmaradhat, akár együtt éltek, akár nem. Ehhez csak az kell, hogy a partnered megkapja tőled a számára szükséges szabadságot és bizalmat, ő pedig megadja neked a kellő tiszteletet és elismerést. Ha nem telepedtek nyomasztóan egymásra és nem álltok neki hatalmi harcot vívni, akkor egyenlő társak, tökéletes barátok és forró szerelmesei lehettek egymásnak.

Bak ♥ Oroszlán
Nehéz, de tartalmas kapcsolat. Látszólagos különbözőségetek ellenére is sok hasonló vonás van bennetek. Szívósak, kitartóak vagytok mindketten, hihetetlen akaraterővel rendelkeztek. Neked ugyan kevés dolog köti le a figyelmedet hosszú távon, de társad ebben ösztönözhet és erőt adhat. A Bak nagyon lelkiismeretes és szorgalmas. Ebben a tekintetben remekül kiegészíti a te könnyedségedet és lustaságodat, ami mindkettőtök előnyére válhat. Két nagyon erős egyéniség áll itt egymás mellett, remélhetőleg nem szemben. Ha szembekerültök egymással, akkor abból nagy háború lehet. Ebben a kapcsolatban a partnerednek nagyon diplomatikusnak és rafináltnak kell lennie, mert ki nem állhatod, ha téged akarnak irányítani. Számodra teljesen nyilvánvaló tény, hogy a vezető csak te lehetsz, ezért a társadnak észrevétlenül kell téged terelgetni az általa vélt helyes irányba. Partneredet kissé hűvösnek és ridegnek tartod, örülnél neki, ha kicsit hízelegne, kedveskedne neked. Ez viszont a Baknak meglehetősen nehezére esik, ez nem az ő természete.

Vízöntő ♥ Oroszlán
Ösztönző, gyümölcsöző kapcsolat. A Vízöntő hozzád hasonló vezéregyéniség, amiből származhatnak problémák köztetek. Mindkettőtöknek áldozatot kell hozni a kompromisszum megkötése érdekében. Ha készek vagytok egyezségre jutni,remek barátság, kiváló munkakapcsolat és erős szövetség köthet össze benneteket. Gyakran irigykedtek vagy féltékenykedtek egymásra, de szerencsére tisztelitek és becsülitek is a másikat. Inkább egészséges versengés ez köztetek, mint vérre menő harc. Amiben viszont különböztök egymástól, az nem elválaszt, hanem inkább összeköt benneteket. Neked nagyon fontos a méltóságod megőrzése, a Vízöntő viszont igencsak szeret bohóckodni. Ha nem a te rovásodra teszi, akkor roppant viccesnek és szórakoztatónak tartod. Az ágyban tökéletes az összhang köztetek. Izgalmas, változatos és meghitt perceket tudtok egymásnak szerezni.

Halak ♥ Oroszlán
Kényelmes, de unalmas kapcsolat. A Halak olyan mértékben behódol neked, hogy azt teszel vele, amit akarsz. Számodra túl könnyű préda, ezért nem is értékeled túlságosan. Ki nem állhatod, amikor nyafog, sajnáltatja magát, hogyígy csikarjon ki belőled egy kis törődést. De az is lehet, hogy éppen a ki nem elégített vágyaira szeretné ezzel felhívni a figyelmedet. Ne vedd annyira félvállról, hiszen ő mindent megtesz azért, hogy a kedvedben járjon. Ugrásra készen várja a parancsaidat, maradéktalanul kiszolgál. A Halak nagyon szeret gondoskodni valakiről, főleg egy olyan személyről, aki őt a magasba emelheti, akit tényleg lehet imádni és isteníteni. Neked azonban ez természetes, és eszedbe sem jut, hogy a sok kedvességet néha viszonozd. Ettől viszont ő annyira szenved, hogy ha nem vigyázol, előbb-utóbb elmenekül tőled. Ne tedd a másikkal azt, amit nem szeretnél, hogy veled is tegyenek.