JellemzésA Rák szülöttek jellemének legszembetűnőbb aspektusa a védekező jelleg, amely meglehetős önfejűséggel és gyakorta szeszélyességgel is párosul. A Rák aggódó alkatú, de rendkívül intuitív. Ösztönös reakciói és döntései általában megbízhatóak. Személyiségében van azonban egy bizonyos változékonyság, amely többféleképpen is megnyilvánulhat, például igen gyorsan alkalmazkodik mások szokásaihoz vagy véleményéhez. Könnyen megsértődik, és a rákhoz hasonlóan- visszahúzódik kívülről keménynek látszó páncélzata mögé, minden erejével igyekezve elrejteni puha és sérülékeny bensőjét. Érzékenysége a lelki rezdülések felfogására utolérhetetlen. Mindig kész a külvilágból származó élmények befogadására, hangulata az eseményekkel párhuzamosan, éles váltásokkal tarkítva, állandóan változik. Látszólag képes ráhangolódni az új hatásokra, alkalmazkodni az új körülményekhez, beilleszkedni az új helyzetekbe, ez azonban csak ámítás, csalfa látszat, mely kényelemszeretetéből, tudatos konfliktuskerüléséből, tehát tulajdonképpen védekezésből fakad. Aki közelebbről ismeri, nem is tartja őt nagy alkalmazkodónak, mert lényegében csak a számára jelentéktelen dolgokban engedékeny, csak a céljai megvalósítása felé haladó úton hajlandó magát vezetni, csak az érdekeit nem keresztező megoldásokra mond igent. A Rákkal való kapcsolattartásnál mindig fel lehetne tenni a kérdést: ki az irányító, és ki az irányított? Sose hagyjuk magunkat a Rák passzív és diplomatikus viselkedésétől megtéveszteni, nem hagyja, hogy uralkodjanak rajta. Életét nagyon meghatározza a rokon- és ellenszenv érzése. Ha valaki nem rokonszenves neki, azzal szemben bizonytalanná válik és elzárkózik előle. Mivel alapvetően az érzelem uralkodik magatartásán, olyan erős ellenszenv alakulhat ki benne, hogy azt nem képes leküzdeni magában. Ezt persze az érintett észreveszi és ő is ellenséges lesz irányában. Nyíltan azonban nem támadhat, hiszen a Rák sem nyíltan lép fel ellene.
Értékes tulajdonsága az intuíció, mellyel megérzi mások szándékait, terveit, kiolvassa gondolatait, s melynek segítségével, ráérez a számára helyes útra, mivel a tudata mélyéből felmerülő érzéseire támaszkodik. Nagyszerű memóriájával képes a legapróbb részleteket, fordulatokat is megőrizni mások gondolatmenetéből, s alaposan megrostálva, csak az értékest meghagyva, már mint sajátját adja elő - nagyon hitelesen. A Rák képes külsejében, öltözködésében alapvető változtatásokra, ha azt megváltozott életkörülményei úgy diktálják. Ha megfelelő környezetben él, művelt, kultúrált ember lesz, képes magasra feltornászni az IQ-ját. Ha azonban alacsony szellemiségű emberek veszik körül, akik nem támasztanak vele szemben követelményeket, elkényelmesedik, önbizalomhiányban szenved, mely gátolja képességei kibontakoztatásában. A Rák mindig tartozni akar valakihez. Számára elképzelhetetlen, hogy hosszú ideig egyedül éljen. Ha olyan partnerre talált, akinek a személyiségét erősebbnek érzi a magáénál, akire felnézhet, aki imponálni tud neki, azt elbűvölten követi, lesi minden kívánságát, sóhaját, szolgálatkészsége határtalan. A szerelemben érzelmes és gyengéd. Mindent megtesz azért, akit szeret. Igyekszik harmóniát teremteni, megkísérli lecsendesíteni a hullámokat. Semmit sem lehet nála elérni a véleménykülönbségek kiélezésével, erőszakoskodással. Ha partnere kellően okos, akkor nem veszi komolyan hangulati változékonyságát, nem sértődik meg szeszélyessége miatt, és nem haragszik rá hisztizéseiért, mely a Rák feminin alkata miatt nőkre és férfiakra egyaránt jellemző. A Rák az életét vegetálásnak tartja, ha senkinek nincsen rá szüksége és ilyenkor pótcselekvésekbe menekül. Élete központi feladatának tekinti a saját lakás vagy ház megszerzését. Családcentrikus. Házias. Ösztönösen él benne a nagy család eszméje, akkor érzi jól magát, ha az összes családtagját maga mellett tudhatja.
Kapcsolat A Rák a szeretett személy megszerzése és megtartása érdekében bármire képes. Álmodozó és anyáskodó természetű, túlfűtött érzelmek és gyors hangulatváltozások jellemzik. Apróságok miatt megsértődik, hajlamos az önsajnálatra, úgy érzi, senki nem érti meg. Határozott társra van szüksége, aki mellett biztonságban érezheti magát. A szerelemben odaadó és alkalmazkodó, a romantika, a szentimentális érzelmek hozzá tartoznak belső világához, de ezt ügyesen titkolja. Csak akkor kerül elő szíve mélyéről mindez, ha ez kell társa meghódításához és megtartásához. Nehezen alakít ki tartós kapcsolatokat, szeszélyessége és sokszor felszínre kerülő negatív tulajdonságai könnyen kiábrándítják még a legszerelmesebb és legkitartóbb társat is. Ezenkívül ha már megszerzett valakit, többé nem tartja érdekesnek és nem törődik vele eleget. Könnyen meg lehet hódítani, csak egy kis romantikára és törődésre van szükség. A bókok, a jó humor meghozza a kívánt eredményt. Szakítani épp ilyen egyszerű vele. Ha nem értékeljük vicceit, erőfeszítéseit vagy kritizáljuk egy-egy cselekedetét, már tovább is áll. ♥ SZERELMES RÁK ♥
Szerepek Vezető Igazságos főnök, pontos, aprólékos, általában szigorú rendet tart. Lelkiismeretes, dolgos és ugyanezt másoktól is megköveteli. Megszállottja a szilárd anyagi helyzetnek. Mindent pontosan kiszámít, agyában mindenről pontos könyvelést vezet, s ebben bámulatos emlékezete is segíti. Kivárja azt a pillanatot, amikor minden kétséget kizáróan bebizonyíthatja, alárendeltje miért nem érdemel meg egy bizonyos tisztséget, miért nem érdemesült fizetésemelésre avagy szabadságra, de ugyanilyen váratlanul léptet elő, vagy jutalmaz prémiummal korábbi szolgálatokért, amelyekről soha nem feledkezik meg.
Beosztott Szolgálatkészségével kiválik a kollégái közül. De alkalmazkodása nem simulékonyság vagy talpnyalás. Pusztán azt akarja elérni, hogy békében hagyják, mert feszültségben nem tud dolgozni. Becsvágyó, de saját karrierjéért nem tesz semmit. A feljebbjutásért, rangért, magasabb beosztásért való tülekedésben nem hajlandó részt venni. Azt azért reméli, hogy képzettségét, szakmai hozzáértését, munkájában való szívósságát főnökei megfelelően értékelni fogják. S ha ez mégsem történik meg, elégedetlenségét és megbántottságát egy nyugodt és elégedett ember álarca mögé rejti.
Partner A Rák mindig tartozni akar valakihez, a futó kapcsolatokat nem neki találták ki. Ha kedvesében domináns partnerre lel, tűzön-vízen át hűségesen követi. Gyengéd, érzelmes, romantikus, kiteszi a szívét szerelméért. A Rák nő többnyire anyáskodóan bánik a szeretett férfivel, a Rák férfi családcentrikus, házias, segítőkész. Elszakadásra szinte képtelen, még rossz kapcsolatához is ragaszkodik. Monogám, szerelmi kalandokért nem teszi kockára családi békéjét. Csak akkor tudja felszámolni az arra rég megérett kapcsolatát, ha van már valami érzelmi kötődése egy új, ideálisabbnak látszó partnerhez.
Szülő Nagyon gondos szülő, akire a gyermeknevelésben mindig számítani lehet. Gyermekével a legszorosabb érzelmi kapcsolat kialakítására törekszik. Sok Rák intuíciója a telepátiáig fejlődik gyermekével kapcsolatban. Képes a távolból is megérezni, ha gyermeke bajban van, vagy valamilyen veszély fenyegeti. Túlcsordul a szeretet a szívében, ha gyermekére gondol, ezért gyakran előfordul, hogy emiatt nem tudja reálisan felmérni annak tényleges képességeit.
Gyermek A Rák gyermeknek legjobban védelemre és óvó szeretetre van szüksége, ugyanis rendkívül gazdag a lelkivilága, és nagyon sebezhető a lelke. Hangulata igen hullámzó, amihez nem könnyű alkalmazkodni a szüleinek. Ami jó neki ma, holnap nem biztos, hogy kedvére való lesz, lehet, hogy egészen mást szeretne. Nem ritkaság, hogy későn tanul meg járni, vagy beszélni, ez azonban nem jelenti azt, hogy alulmarad fejlődésében társaihoz képest. Neki időre van szüksége ahhoz, hogy új dolgokkal ismerkedjen meg. Szeszélyes természetéből adódóan gyakori dühkitörései lehetnek, ilyenkor nyugodtan kell bánni vele, bármennyire is fogytán a türelem. Ne szidjuk állandóan, mert ez a magatartás az alattomosságot táplálja benne, és félelmében hazudóssá válhat. Előfordulhat, hogy a kisgyermek az óvodában és később az iskolában is anyáskodni kezd a gyengébbek és kisebbek felett. Hagyni kell, mivel ez természet adta jellemvonása, és ha felnő, valószínűleg nagyon jó szülő válik belőle.
Lélek-Motiváció A látszat ellenére rendkívül határozott, céltudatos. Régi példákat állít modellnek, emlékeket őriz. A legnőiesebb típus, a férfiak is gyakran nőiesek. Az érzéseknek való teljes kiszolgáltatottság jellemzi (nem tudok mit tenni, sírnom kell). Könnyen sebezhető, sérülékeny. Mivel az érzéseknek van kiszolgáltatva, igyekszik az életét önvédelemre berendezni. Minél kevesebbet mutatni magából, visszahúzódni - ez a stratégiája. Kívülről nagyon kemény, ha megnyitja magát nagyon sebezhető. Nem lehet hozzáférni, nem tud kinyílni, pedig ő vágyik legjobban a megértésre, szeretetre. Nem engedi, hogy kapcsolatba kerülj a lelkével, ha mégis megpróbálod, még jobban bezárkózik, ám a fájdalom így csak nő benne. Nagyon jó memóriával rendelkezik, jól emlékszik minden sérelemre, újra és újra felhánytorgatja és érzelmi feszültséget szít. A másik embert hibáztatja amiért fájdalmat okoz neki, így meg lehet sértődni és dajkálni lehet ezt a fájdalmat. Nincs gondolkodás, józan ítélőképesség, csak érzelemhegyek. Duzzasztógátként gyűjti az érzelmeket majd kiborul. Képes a fájdalmairól nem tudomást venni ideig- óráig, a feldolgozatlan érzelmi feszültséget a szőnyeg alá söpörni, majd amikor megtelt - kiborul és a hozzá közel állóra önti. Ez egyfajta megkönnyebbülést hoz neki, de szégyenérzet tölti el aztán. Mivel nem kézzelfogható, nem lehet közel kerülni hozzá, nagyon nehéz kezelni.
Tanulási feladat Önállóság és cselekvés, nyílt érvényesülés. A lelki egyensúly elérése. Felelősségvállalás önmagával szemben. Az érzelmeit nem eszközként használni. Lemondani a gyámkodó, irányító szerepről.
Analógiák Rák jelmondata: A legszebb érzés, ha szükség van rám. Évszaka: A nyár kezdete Minősége: Nőies-befogadó, yin Stabilitása: Kardinális Eleme: Víz Polaritása: Negatív Uralkodó bolygója: Hold Kulcsszava: Érzek Kulcsmondata: Befolyásolhatóság, megőrzés. Foglalkozásai: Óvónő, ápoló, gyermekfelügyelő, háztartási alkalmazott, vendéglátós, szakács, kertész, erdész, pedagógus Színei: Halvány, pasztell színek, vízszínek, fehér Illatai: Lágy, vizes, tejes illatok Ízei: Sós, vizes, tejes Formái, alakjai: Puha, lekerekített, kevés kontúr, hasas, szivacsos, befogadó, termékeny, burjánzó Növényei: Lédús növények, gomba, vízirózsa, zsázsa, tök, dinnye Fái, bokrai: Olajfa, körtefa, szilvafa, csipkerózsa Gyümölcsei, zöldségei: Lédús gyümölcsök, dinnye, körte, ringló, uborka, paradicsom, spenót Virágai: Nebáncsvirág, mimóza, ibolya, tavirózsa Fűszerei: Vanília, majoránna, üröm Gyógynövényei: Szeder, palástfű, kökörcsin, árvacsalán Állatai: Nyúl, kacsa, hörcsög, macska, rák, fóka, rozmár, csiga Anyagai: Minden folyékony, kerámia, porcelán Ásványai, kövei: Ezüst, gyöngy, kristály, opál, smaragd Tájai: Vegetációban gazdag, tavakkal tűzdelt területek, tengerpart, folyópart, források, esőerdők, barlangok Hobbijai, sportágai: Kézimunka, főzés, festés, modellezés Közlekedési eszközei: Hajó, csónak, uszály Lakóstílusa: Kellemes, szívesen használja a plüsst, szobanövények, emléktárgyak Társadalmi formái: Családi szövetség, nagycsalád, matriarchális beállítottság Geográfiai vonatkozása: Hollandia, Skócia, Új-Zéland, Ázsia Testrészei: Gyomor, mell, nyálkahártyák, petefészek, anyaméh, általában a folyadékháztartás Test tulajdonság/alkat: Nagy mell, nagy láb, erős csípő és derék, nagy állkapocs, rövidlátó vagy mélyen beágyazódott szem. Betegségei: Gyomor-béltraktus panaszai (emésztés), a folyadékháztartás problémái (ödémák), nyálkahártya-bántalmak Problémakezelési mód: Elfojtja, elnyomja, őrizgeti a problémát, nem tudja feldolgozni. Érzelmi feszültségét másra önti, megsértődik, kiborul, ezzel újabb problémákat generál. Önvédelmi stratégia: Visszavonult elzárkózásba menekül. Jelenetet rendez, sírva fakad, megsértődik. Érzelmi zsarolással igyekszik a helyzetet a maga javára fordítani. Negatív tulajdonságai: Elzárkózó, bűntudatot keltő, gyámoltalan, félénk, féltékeny, hisztérikus, sértődékeny, keménykedő, kisstílű, megbántódó, vádaskodó, bizonytalan, önállótlan, zárkózott Pozitív tulajdonságai: Alkalmazkodó, együttérző, érzékeny, gondoskodó, házias, romantikus, segítőkész, tartózkodó, családcentrikus Szerencsenapja: Hétfő Szerencseszáma: 2 Stílusa: Romantikus Ideális társa: Halak, Bak, Bika, Oroszlán Erőssége: Gyengéd, ragaszkodó, mély lelki és érzelmi életet él. Gazdag a képzeletvilága. Romantikus hajlamú. Szereti a zenét, művészetkedvelő. Otthonszerető, családszerető, házias. Kedves, barátságos, derűs. Szívesen gondoskodik másokról. Érdeklődik az érzékfeletti jelenségek iránt. Gyengéje: Állandóan a hangulatváltozásai irányítják. Kedélyhullámzásai nincsenek összhangban a külső eseményekkel. Határozatlan, bizonytalan, félénk, nem képes semmiben dönteni. Érzelmi téren ráerőszakolja magát másokra. Szeszélyes, mint az évszakok, egyszer kedves és szeretetreméltó, máskor rideg és ellenszenves. Nehéz rajta kiigazodni, sosem lehet tudni, mit hoz a következő pillanat. Zárkózott, nehéz kiismerni. Híres Rákok: Csontváry Kosztka Tivadar, Ingmar Bergman, Karinthy Frigyes, Louis Armstrong, George Harrison, Gina Lollobrigida, Hofi Géza, Friderikusz Sándor, Diana hercegnő, Harrison Ford, Tom Hanks, Robin Williams, Tom Cruise, Liv Tyler, Vilmos herceg